 |
 |
 |
 |

A Discovery csatorna érdekes sorozatot készített olyan
szerencsétlen betegekről akiknek baját csak hosszú
évek múltán fedezték fel orvosaik. A Rejtélyes diagnózis
című műsorban hormonzavarok nehéz diagnosztizálása
is szerepel. Bemutatásra kerül egy pcos-ban
szenvedő beteg, valamint két Cushing-kórral
küzdő páciens. Utóbbiak tanulságos történetét mutatjuk most be:
Samantha szülei harmadik gyermekeként átlagnál kisebb babaként jött a világra, rendkívül magas vérnyomással.
Baját vérnyomáscsökkentőkkel próbálták elfedni. A kislány növekedése folytán egyéb problémák
is jelentkeztek: felpuffadt piroskás arc, összenövő szemöldök, lábai sokszor dedagadtak. Állandó éhség gyötörte,
ha nem kapott enni sírt. Édesanyja hiába járt orvosról-orvosra vele. A kislány néha rövid időkre teljesen tünetmentes volt, a doktorok ezért azt hitték
a kislányt időről-időre anyukája mérgezi, vagy agyontömi cukros ételekkel. Endokrinológus pajzsmirigy hormonokat vizsgált
és mindent rendben talált. Egyszer egy kórházban 50 orvos nézte meg a kis Samanthát, hogy milyen érdekes eset,
ám bajára továbbra sem jöttek rá. Végül egy másik endokrinológus gyanakodni kezdett a Cushing-kórra.
Kezelni azonban ő sem merte, hanem interneten kérte egy a Cushing-szindróma kezelésében jártas szakember
segítségét a vizsgálatokhoz. Kiderült, hogy a kislány baját a mellékveséje okozza, amit kénytelenek voltak műtéttel
eltávolítani. Sam ezután hamar lefogyott, mellékvese hormonjait pótolják. Szerencsére egészséges, vidám gyermek lett.
Sharmyn McGraw gyönyörű, hosszú hajú, karcsú nő volt. Aztán valami megváltozott. Hét éven keresztül kereste kétségbeesve
a megoldást betegségére. Számtalan szakterület orvosát felkereste, volt hormonvizsgálata is. Elkeseredve még
a homeopátiával is próbálkozott. Szégyelte nagy súlyát, magas vérnyomását, pattanásait, hajhullását, gyengeségét. Végül
a hetedik évben derüt ki a baja: Cushing-kór. Mellékveséje túlműködését nála hipofízis tumor okozta, amit
a neves Daniel F. Kelly operált. Sharmyn ma jobban van és életét arra szenteli más ne járjon hozzá hasonlóan.
Weboldalán látható története amit a Discovery illetve az NBC televízió bemutatott.
Sharmyn McGraw oldala
Cushing-kór
A hormonbajok könnyebb diagnosztizálásának hatékony módja betegek és orvosok számára a hormonzavarok tüneteinek
szélesebb körű megismertetése. Kérünk szépen segítsd ezt a célt honlapunk ajánlásával! Támogatásodat
előre is köszönjük. Reméljük lesz akinek az életét jobbá tehetjük.

|
 |
 |
 |
 |
|