Az alábbiakban egy riportot olvashattok a Hipofizis.hu portál alapítójával, arról miért
jött létre a honlap és mik a fő célkitűzések. Ezen célokkal a jelenlegi szerkesztőség ugyancsak egyetért.
- Mikor és miért jött létre a hipofízis honlap?
2004. december 12-én kezdtem készíteni az oldalt, akkor kaptam meg az MRI eredményt,
ami kimutatta, hogy hipofízis daganatom van. Úgy véltem az internet hasznos és hatékony
eszköz lehet a betegtájékoztatásra. Igazság szerint a hipofízis site már
nemcsak az agyalapi mirigy betegségekkel foglalkozik. Igyekszünk a többi
hormonális megbetegedésnek megismertetésére is törekedni. A hipofízis hormonvezér szerv, a Hipofizis.hu
pedig igyekszik egy komplett portál lenni a hormonzavarokról, összefogva a hormonbetegségeket laikusoknak is érthetően. Még
vannak teendők, de szerintem az utóbbi években jól haladunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy
a hormonzavarok felfedezése nemcsak hazánkban, hanem világszerte nehézkes. Nagyon sok érintett nem ismeri
mik számítanak figyelmeztetőjeleknek, így tüneteiket nem vélik betegségnek. Esetleg érzik, hogy baj van, de nem az endokrin megbetegedéseket
kezelni hivatott endokrinológusokhoz jutnak el. Továbbá van egy olyan réteg is aki tudja, hogy beteg
ám nehezen szánja rá magát rendelés felkeresésére. Pedig minden betegségnél kulcsfontosságú a kezelés
mielőbbi megkezdése. Reméljük, hogy a Hipofizis.hu révén a tájékoztatás szélesebb körhöz ér el,
segíthetünk rászoruló embereket teljes gyógyulásukban, vagy élhetőbb mindennapok elérésében azáltal,
hogy orvoshoz, meg egészségügyi információkhoz juthatnak. Külön köszönöm azok
támogatását, akik a honlap ajánlásával segítik céljainkat. A tudás hatalom. Ha megadjuk a
rászorulóknak kellő információkat bölcsen élhetnek velük, nemcsak az orvoskeresés kapcsán,
hanem kezelésüknél a doktorokkal való együttműködésben, vagyis saját gyógyulásukban.
- Ezeken kívül vannak egyéb céljai a lapnak?
Természetesen. Cél még az orvosi hivatás tisztelete, az orvostudomány jóhírének emelése. A portál nem tartana itt elhivatott doktorok nélkül. Az én tudásom talán valamivel nagyobb, mint a laikusoké, de az orvosi szaktudással
bizony nem érnek fel az ismereteim. Sok orvosunk munkaidőn túl s anyagiaktól mentesen segíti munkámat. Nincs saját magánrendelőnk, sőt
ha lehet inkább a kórházi rendeléseket igyekszünk ajánlani betegeinknek. Bizonyos hormonális vizsgálatok ugyanis nem elvégezhetőek
magánrendelések kapcsán. Cél a páciensek, hozzátartozók, érdeklődő laikusok, valamint okulni vágyó medikusok s a portálon körülnéző orvosok kiszolgálása
egészségügyi információkkal. A Viribus-Unitis Alapítványban személy szerint nincs érdekeltségem, de kiváló gyógyítók alkotják tagságát,
munkámat pedig hatékonyan segítik. Nincs részem benne, hanem megtisztelő, jó együttműködés van közöttünk. Az ő törekvéseik a hipofízis betegeknél jóval szélesebb kört érint, hiszen gerincbajokban, továbbá hipofízis adenóma mellett egyéb agydaganatokban szenvedőknek ad támaszt, hangsúlyt fektetnek a magasabb szintű orvosképzésre, kórházi felszereltség javítására. Aki őket tudja támogatni
sok emberen segít. Hitem szerint mind az alapítvány, mind a Hipofizis.hu ténykedése az országban illetve a határon túl élő
magyarok jobb egészségét szolgálja. Tömérdek egészséges embert, mozogni szeretőt, illetve igazán egészségtudatos főt sikerül megmozgatnunk a Fitness Centerrel. Ezzel
továbbá az egészséges táplálkozás alapjainak közzétételével, vitaminajánlóinkkal az egészségmegőrzésben ugyancsak igyekszünk segíteni.
Ezenkívül honlapunk a reményről szól. Arról, hogy a betegség nem átok, hanem lehetőség
máshogy élni. Megtanultam kik a barátaim és kikre nem számíthatok. Jobban megismertem testem működését,
rájöttem több energia, kitartás van bennem, mint azt valaha is hittem. A betegség egy esély az életet máshogy látni,
másként ragaszkodni hozzá. Szükség esetén lehetőség az életmódváltásra. Nekem vegetáció helyett
aktív, új életformát hozott: a Hipofizis.hu-t és a felismerést, hogy segíthetek másoknak. Az erő
minden emberben benne van, így a kedves látogatóinkban is. Ők szintén kezdhetnek ha szükséges egy más életet
s hitem szerint sikeresen vehetik az akadályokat.
- Téged műtöttek?
Igen. Czirják Sándor professzor úr műtött, de csak jó egy éves gyógyszerszedés után. A Tanár Úr minden lehetőséget megadott a Bromocriptin
tablettának, amiért hálás lehetek. A gyógyszer sokmindent könnyebbé tett addig is, valamint lehúzta a látóidegemről a daganatot. Végül mikor az adenóma rakoncátlankodni kezdett
szükség lett az operációra. Pontosan tudom miken mennek át az érintettek,
hiszen mindent magam is átéltem. Természetesen bennem is volt félsz, de így utólag
őszintén megmondom a kiskori mandula műtétemről kellemetlenebb élményeim vannak. Pedig az is túlélhető.
Nekem és az előttem lévőknek nehezebb helyzetünk volt. Sok információt nem kaptunk meg, amihez
a Hipofizis.hu révén a mostani betegek ingyen és gyorsan hozzájuthatnak. Nekik már természetes
az ami a "régebbieknek" nem adatott meg. Mindennek ellenére
hangsúlyozni kell, hogy a betegek a legprecízebb tájékoztatásokat leleteiket illetve esetüket ismerő
kezelőorvosuktól kaphatják. Tudom nem mindig egyszerű kérdezni a kórházi tumultusban, ám
határozottnak kell lenni. Doktor csak akkor válaszolhat a minket érdeklő kérdésekre
ha feltesszük neki. Van olyan ismerősöm aki papírra szokta összeírni az előző kontroll óta felmerült
kérdéseit, így nem fordul elő vele, hogy izgalmában elfelejti őket. Másnál az a taktika, hogy újra és újra felteszi
a kérdést más-más megfogalmazásban, így kezelője akit meg-megzavarnak nővérek, páciensek a rendelés során
előbb-utóbb csak meg tudja adni a kívánt választ. A Hipofizis.hu csupán egy mankó. Járni
a betegnek kell, amiben saját akaratereje mellett az orvos segíti. Visszajelzések alapján úgy tapasztalom
sok érintettnek jobbra fordult a sorsa, ami számomra is öröm. Ugyanilyen sikeres útat kívánok a most
még rossz közérzettel küzdőknek is! Nem szabad feladni soha sem!